Túlírás

Az irodalmi szöveg túlírásáról (túlírás: min is túl? a nyelven túl?, valami normatív szókincsen túl?, a szemantikán túl?, az arányon túl?, a kurtafarkú malacon túl?) való kérész-értekezés lenne ez, ha volna létjogosultsága, egyébként van, ezt biztosan tudom, számomra, a Túlíró, a Túlraíró számára van létjoga az efféle értekezés-palántáknak, mert szeretem, mit szeretem, egyenesen dédelgetem és ölembe veszem ezt az átokfajzat túlírást, és minden aktivitással, nem csak a túlgondolkodással, a toll(túl)szalajtással, a tinta(túl)egyengetéssel, nem ám, de tényleg minden egyéb, a fizikai térben tett mozdulatommal folytonosan provokálom és létrehozom a túlírást, így, például túlfőzöm a teát, túlharapom az almát, túltúlteszem magam a kicsinyes ostobaságokon, hogy az orrom elé pöccentik a csikket az első emeletről, azok a túliskolázott túlajok, és túlfizetem a rezsit, és túlalszom a reggelt, és túlvárom az estét, és biztos majd túl-on-túl túliszom magam és túlborravalózom a taxist, de lényeg a lényeg (mert kell egy ilyen frázis ide, érzem), azt gondolom, egy kisebb katasztrófa történhetett velem, egy mellényzseb-kataklizma, egy csendben kirobbant katabázis, mennyi kata, túlisten, micsoda baljós, női előtagok!, hogy végtére is meg kellett beszélnem magammal, szépen leültünk és elcseverésztünk, hétfő délelőtt volt, hogy nekem az úgynevezett túlírás nem holmi szánalomraméltó komplexus, de artisztikus rekvizítum, magyarul ügyesmuszáj, szépmuszáj, és az irodalom meg az, ami, tehát senki se tudja, mi, és a nyelv pedig önfertőző burjánzás, jóindulatú daganat, és ez nem mindenkinek tetszik, nekem meg biztosan tetszik, a Túlgondolónak, máskülönben bele sem kezdtem volna / lenne (ugye, hogy nem mindegy?), de szó, mi szó, nem kedvez a túlírásnak a mai légkör, pedig szerintem szórakoztató és én mindent megpróbáltam, hogy kívánatossá tegyem ezt a szép nagy tál spagettit, sőt, önnön kezemre csaptam néha, ha a gondolatok szaladni és oszolni akartak, hogy vigyázz, cseszd meg!, éppen most írod túl!, de hiába, jaj, akkor már le- és túl volt írva az egész gubancos förtelem, már vérzett, ezernegyvenhét (+/- 5) sebből vérzett a képzavar-proteinnel hízlalt szövegtest, és a szavak úgy álltak nyikorogva egymás mellett azokban a szörnymondatokban, mint a kamrába ősszel behajigált rozsdás kertiszékek, tehát nem hangversenyrendben, csak úgy hitványul odahányva, túlhányva mintegy, és mégis és mégis, és itt hozom be a hitel- és hitetlenséget (alakítsd össze): és  mégis tetszett, elképesztő, de szerettem, mint egy beteg testvért, hogy suta és csúnya és biceg és mindjárt eldől ez az otromba gólem, mert tudom én jól, hogy nincsen kiegyensúlyozva, mert annyi benne a jelző, mint a mák, és kevés az ige, meg sok a bizonytalan rendeltetésű névmás, de tetszett, jaj de nagyon tetszett, tehát emberek, csak azt tanácsolom, ne kövessetek a túlírásban, én mindenesetre előre megyek, aztán majd küldök onnan sok-sok túlírt pikareszk levelet, hogy megtudjátok, van-e ott valami, túl a túlon, a nyelven túl, van-e ott túlsó értelem, vagy csak néma vakáció az egész egy meghibbant csendben, és semmi artisztikum, semmi lényeg, tényleg semmi gondolkodás.