Mert van nekem olyan, nem nyilvános, keveset írok bele, csak a dolgok legmélyét. De most megint a kezembe akadt, és átvezetek egy bejegyzést ide, a papírról a virtuálba, kötök egy csomót a két világ közé, nem szemérmeskedek.
2009.12.04.
"Nem tudok írni, próbáltam, és nem. Egy órát meredtem a papírra, elveszítettem a fonalat, ökörségeket firkáltam, széttépni való következetlenségeket. Folyton lemaradok a csatlakozásokról, pedig néha már csikorog az agyam, nyomorgatom, mintha valami agyagforma lenne, de csak kiégetett, merev üresség. Cortázar újraolvasása sem működik most, fáraszt és letör az olvasás, érdektelen minden eltalált szó és gondolat. Bástyaként veszem körbe magam könyvekkel, hogy megakadjon rajtuk a szemem, ha tele vagyok savanyú űrrel, és eltereljék a gondolataimat Róla. Hol melegem van, hol fázom, folyton cigarettázom, sosem cigarettáztam ennyit életemben, ha nem figyelek, elmegy huszonnégy óra alatt két doboz is. Mindenféle csapzott és haszontalan dolog motoz bennem, csak jönnek és megnéznek, mint egy kiadó szobát, nincs konklúzió. Le lehetne-e rajzolni egy alma szerkezetét az alapján, amilyen érzéseket egy harapás nyújt, vagy hogy Berlioz Weber átirata (Felhívás keringőre) mennyiben ad több munkát a vonósoknak, és hogy álmomban egy kék falon megjelent egy szám, majd hirtelen egy női hang rám kiáltott, harmincegy, és csak most ugrik be, hogy ennyi a korom, de lehet a 6317-es szám közepe is, ez a szám szerepel az írásban, amivel éppen reménytelen vajúdásban vagyok. Folyton az órát nézem, az időt megátkozta egy varázslajhár. Eszembe jut Mócsai Gergely verse, a Rázsol, az angyalláva. Gonosz nehezékek ülnek a percmutatón, elektromos tőkesúly a digitális órák villódzásán, van valami idő-ellenállás a közelemben, ahol én vagyok, az ohm melankóliája. Pépeső szitál odakint, jönnek nagy sötét léptekkel a hétvégék egységei, a faszombat, a kurvasárnap, ez a Janus-testvérpár, ahol boldognak és szomorúnak lenni kell, ha lehet, egyszerre és vigasztalhatatlanul, egy mániás klimax tervezete szerint. Görcsoldót kérek szívre, meg két szívlapátnyi EGCG-t a vérembe, mert élni akarok, hogy minél tovább fájjon, ami, hiszen így jó ez, istenbizonyíték, ez a fájdalom maga az evangélium...holtpontok szoros sorozatában ha állsz, ne felejts el összeomlani."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése