Ha lihegsz

Ha egy balfordulatokkal tele éjszaka után arra ébrednél, hogy lihegsz, meg hogy nincsen szíved, csak egy kormorán csapkod ádázan odabent, azt javaslom, fontold meg a következő dolgokat.

Minden éjszakának vagy egy tengelye, egy minden oldalról szimmetrikus pillanata, amelyben eldől, hogy milyen embert farag belőled az éj, és kivel ébredsz reggel magadban. Nem kell túl komolyan venned, ha a fél cipődet elhagytad, ha a kimenő ruhádban aludtál, aminek füst és cabernet illata van, vagy ha nyitva felejtetted a hűtőszekrény ajtaját, amikor lázasan kutattál valami után, ami hited szerint már teljesen kihűlt. Azzal se nagyon törődj, ha a szomszéd éppen vasárnap hajnalban dönt úgy, hogy fogászati rendelőt nyit, és a pékség meg zárva, mert egy fekete és egy fehér kutya ácsorog a kapuban. Ne legyen rá gondod, az ilyesmi dolgok elsimulnak az idő rettentő fodrai között.

De ha az éjszaka tengelye úgy akarja, hogy saját lihegésedre ébredj, akkor azt mindenképpen komolyan kell venned, mert ez már nem játék, nem egyszerű zúzódás, amire türelemmel felelhetsz. Lihegésed legyen komoly és méltóságteljes, viseld úgy, mint egy elegáns ruhát, ha hangversenyre mész. Először is, ne ess pánikba, hanem ismételgesd magadban serényen: ez csak levegő, ez csak levegő. Ha a kormorán nagyon verdes, célszerű hasi légzést alkalmazni, a bőséges oxigén nyugtatólag hat rá, és előbb-utóbb elcsitul. Ha már képes vagy elhinni, hogy nem az angina kellős közepén állsz, próbáld kipuhatolni, mi történt a tengely közelében, mi történt pontosan előtte és utána. Idézd fel az arcokat, akikre jókedvedet bíztad, és próbáld megérteni, mi volt az oka, hogy mindezen arcok ellenére az éjszakának az origójában hirtelen elmagányosodtál. Hámozd meg szépen az okok és okozatok megerjedt gyümölcsét, húzd le a héját minden apró és láthatólag jelentéktelen eseménynek, amelyek gonosz módon ellened szövetkeztek. Ha újra tudod élni őket, esélyed van rá, hogy saját reakcióid érthetővé vagy éppen elitélendővé válnak a szemedben. Következetesen haladj, lépdelj sorra végig hibáidon, igyekezz őszintének lenni, és ne keress ellenségeket az undorhoz, amit érzel majd ekkor.

Ha eléred végre a kétségbeesés és az utálkozás tetőfokát, amit romlott madártej-íz kísér a szájban, még ne szaladj rögtön hamut szórni a fejedre. Előbb érts meg valamit.

Kilenc réteg szövet az ember lelke. A legfelső szövet fekete, a legalsó már szinte áttetszően fehér. Magunkon végrehajtani e szövetek felhajtását a legnehezebb feladat. Másokon ugyanezt megtenni: lehetetlen. Ha lihegsz, már ujjaid között a szövet csücske, arra készülsz, hogy alá nézz. Ne szégyellj összeomlani, ha kell. Valamiképpen pont az összeomlás szükséges hozzá, hogy a műveletet végrehajtsd, tiszta fejjel és kiegyensúlyozottan az ilyesmi soha nem fog sikerülni. Minél jobban fáj, annál biztosabb lehetsz benne, hogy jó úton jársz. Lihegés és lélek itt nagyon közel állnak egymáshoz.

Ha viszont úgy gondolod, hogy nem kérsz az efféle fájdalomból, ülj csak le az ágy szélére és ne készíts kávét.

Apróra tépett zsebkendővel tömd be az orrodat és a szádat. Kétszázig kell csak elszámolnod, de ha szerencséd van, addig sem. Gondold meg jól.