Gépromboló

Nem tudom, valójában miről szól ez a könyv. Ezt - minden büszkeség nélkül - vallom és vállalom. Úgy nem tudom, úgy birtokolom ezt a nemtudást, ahogy az életre is tekintek: tisztelettel, és félelemmel teli szeretettel. Legpontosabb talán akkor lehetek, ha azt állítom, ezek a novellák egy-egy megközelítőleg körbeírt érzelemnek feleltethetők meg. Minden darab egy sóvárgás, egy félelem, egy szeretés, egy veszteség fölött érzett bánat, egy csoda örömteli megélése, azaz egy reveláció kísérleti szóbahozása. Nem kevesebb, nem több.

Folyton ugyanazt teszem, újra és újra. Rögzíteni próbálom a pillanatot, amikor rátaláltam valamire, amit nem értek. Rögzíteni azt az ellentmondást, hogy az ember az elviselhetetlen után vágyakozik. Hogy annyira nehéz, hogy átlendül a bírhatón, és elveszíti a súlyát. Az átlépés műveletében létrejön a szentség, ami mindent bevon és felragyogtat. Egy pillanatra felvillant egy érthető modellt, egy működő struktúrát. Megmutat egy az élet mögött rejlő konstrukciót, mint a villám fénye egy éjszakai táj részletét. De ez után ismét a bábeli közeg és a  fulladozás jön. Feledőn, olyan vizekben, amelyekben nem lehet úszni.

Létezik egy ősképre fókuszáló emlékezet, amiben, ahogy Rilke mondja, minden szebb volt, az érintés lágyabb. Én ebben a re-vizionált világban azért hiszek, mert számomra onnan merítik tartalmukat a szavak, onnan hoznak át ízt és illatot, égő matériát, az egyetlen érdemes élet kovászát.

A módszer azonban paradox. Nem lehet szavakkal leírni a csendet, és ugyanakkor nem lehet elhallgatni a szavakat, amelyekkel ezt megpróbáljuk. Talán megvalósítható egyszer egy gazdag hallgatás, a szavak végleges feledése, és akkor a művészet véget ér, elavul, meghaladottá válik. El sem tudom képzelni, milyen lesz. Ez a mozdulatlan belebámulás egy mosolygó kékbe. Most még lenni kell, ezen kívül egyéb nem elérhető.

Volt úgy, hogy azt hittem, bizonyos érzések csak egy leheletnyivel elhangolt hangszerrel visszaadhatók. Most úgy gondolom, nem a hangszer, a hallás hangolásán múlik minden. Tájoljuk helyesen magunkat ebben a hiábavalósággal összezavart mágneses térben, ami jelenleg a létezés téves nevét viseli. Kiszűrni és kikerülni minden zajt és zavart. Felnőni új égtájakon.

Géprombolók, itt az idő.

(megjelenés hamarosan)