Könyvbemutató és felolvasás

A Nemmozgó bemutatásának újabb mozgása:

" - Az ék az egy gép, amit a mai napon üzembe helyezünk – így kezdte hosszú és megdöbbentő eszmefuttatását Budó, miután kelletlenül helyet foglaltam a Katalinkert asztalánál, a vadszőlőfüggönyös várfal árnyékában. Már érkezésem után az órámra pillantottam, röviddel múlt délután kettő, és azon töprengtem, hogyan tudnám mielőbb faképnél hagyni Budót, ezt a tagbaszakadt, göndörhajú fickót, akit egyébként a legjobb barátomként tartottam számon, és ezért is lehettem olyan kapitális marha, hogy az esküvőm napján, és ez az esküvő vészesen közelgett, alig három óra távolság, és már odaát vagyok, túl az elkoptatott agglegényléten, tehát, hogy éppen ezen a szent napon hagytam rábeszélni magam egy rögtönzött, ám halasztást nem tűrő találkozásra Budóval, aki, ahogy a telefonban reggel bejelentette, történelmi jelentőségű kísérletre készül, és éppen ezért muszáj megjelennem délután két órakor a Katalinkertben, ha jót akarsz magadnak, haver, így mondta dörmögve, és én megremegtem tartásom mindjárt bekövetkező elvesztésének szégyene alatt. 

Bárki másnak azonnal nemet mondtam volna, de Budó hangja szinte átszellemült a büszke ijedtségtől, nyilván tényleg roppant fontos lehet az ügy, legalábbis az ő számára, és akkor, miután ott álltam a telefonnal a kezemben, tele üres zsebekkel és elfogyott argumentumokkal, valami lágy, fáradt beletörődés suhant át rajtam, konkrétan, elment a józan eszem, és igent mondtam, megígértem, hogy rendben, ott leszek a Katalinkertben, és kap tőlem egy fél órát, hogy a halaszthatatlan, történelmi jelentőségű titokról számot adhasson, de tényleg csak egy fél órácskáról lehet szó, mert ma van a menyegzőm napja, és Tünde ki fog borulni, ha a mi kis mellékutcánkról tudomást szerez, és akkor nagy valószínűséggel hozzám vágja a drága menyasszonyi csokrot, és repül aztán a fehérarany gyűrű is, meg én is Tünde kicsike lakásából, mert ott lakunk még mindig, tudod, hitel kéne egy tágasabb lakhoz. Budó biztosított, hogy amit mondani fog, az egyenesen előnyére válik házasságomnak, ahogy, nem túlzás, de minden emberi kapcsolatomnak is előnyére válik, hiszen be leszek avatva, fel leszek terjesztve egy mágikus rangra, és felnyílt szemmel egy csapásra az élet művészévé, sőt, annak feketeöves mesterévé válok. 

Nagy játékos ez a Budó, jól befogott a szekere elé, de most már mindegy, köt az adott szavam, dohogtam, aztán leültem a barátommal szemben, és kértem a pincért, hogy hozzon nekem egy jó kis hosszúkávét. Budó jelentőségteljesen rám vigyorgott, majd a termetéhez képest egy meglepően vékonyka szivart húzott elő ingzsebéből. Rágyújtott, oldalra fújta a büdös füstöt, ezt a szellemkarikává váló tehéntrágyát, aztán ijesztően komoly intonációval belekezdett. 

- Az ék az egy gép, amit a mai napon üzembe helyezünk. 

Mintha egy pohár csalánteán át néztem volna a világot, sötét és reménytelenül zöld lett minden körülöttem. Ebben a pillanatban fogtam fel ennek a találkozónak a tényleges drámáját, pontosabban tökéletes hiábavalóságát, mert megértettem, hogy én, a sejthető okokból egyre feszültebb vőlegény, akinek folyton Tünde, meg a szmoking, meg a násznép ünnepélyesre sminkelt és simára borotvált arcú áradata járt a fejében, és ez a jóindulatú, félőrült behemót kibékíthetetlen ellentétként állunk szemben egymással, mert két teljesen más irányba ható izgalom terpeszkedik bennünk, amelyek hírből sem ismerik egymás nyelvét, ezért minden érdemi kölcsönhatás és kommunikációs igyekezet csúfos kudarcra ítéltetett közöttünk. A megrázó felismerést egy mély sóhajjal engedtem ki magamból, megkavargattam a kávémat, ami egyébiránt teljesen felesleges volt, mivel sem cukrot, sem tejszínt nem használtam, és a kavargatás feleslegessége, meg a katalinkertbeli jelenlétem feleslegessége valahogy létrehozott egy parányi, alkalmi rendet, egy útszéli pihenőhelyet, és meghitelezte az egyöntetű belenyugvást szomorú helyzetembe."

(részlet az ÉK című novellából)