Agárd

Képek és gondolatok a Fiatal Írók Szövetségének táborából

A csodálatos, verőfényes őszi nap és a Simon Panzió meghitt hangulata rögtön megérteti velem, hogy érdemes a hétvégét a FISZ táborában tölteni. Pedig nem érkeztem éppen könnyű szívvel, de végtére is az ősz ilyen: néha egyedül találod magad benne, és akkor hosszan nézed a fákat, a földet, s rajtuk a lábaidat, melyek messzire vittek valakitől.

A hely remek, tisztaság, funkcionalizmus, esztétika, bor. (És a bor mindez együttvéve!) A konferenciaterem és ebédlő falain borász és költő házigazdánk, L. Simon László testvérének, Simon Gábornak festményei ragyognak, sötétlenek, sugározzák a színt, megrészegítő intenzitással. Éppen annyian jöttek el a Fiatal Írók közül, amennyit egy ilyen hely kényelmesen, tágasan elbír. Nem zavarjuk egymást, el lehet vonulni, padra ülni, nézni a miniatűr tó aranyhalait, s a macskát, ahogy a halakat nézi, vagy barangolni a ház körüli fák alatt, keresni és találni az ősz nyomait. Persze sem az alkotóműhely foglalkozásai, sem a két előadás - természetesen bor tematika - nem marad érdeklődő nélkül.

Az ételre és italra nem lehet panasz. Látogatást teszünk a jókora borospincében, értő és megejtő vezetésünk alatt végig érezni vélem az efféle pincékben lakozó őserőt, hogy ember és föld mennyire egymáshoz van kötözve, gyökerükig összetartoznak, gravitációban és folyadékban. Tenyerem ott nyugtatom a hatalmas hordó langyos fáján. Mi ez, ha nem megrendülés: szellemek vannak jelen, de legalább Gaia.

A délután csendes része a szabadban telik. Átmeneti beszélgetések szerveződnek, egymás társaságához csapódó emberek és kutyák. Mindenki lassan él itt, csendben néz és harsányan nevet. Jómagam sétát teszek a ligetben, mert semmi sem jut az eszembe, de miért is kéne? Nem elég ez így?

Valószínűnek tartom, hogy összefügg a borfogyasztással is, kedvünk egyre emelkedettebb, beszélni egyre többet szabad és kell is. Ismerősök bukkannak fel váratlanul, hátbaveregetés, kézrázás, jó, hogy idetaláltál. Gyere, kerítünk egy poharat, egy széket. Meg kell osztani az örömöt, mert odabent tarva rövid életű.

Aztán fényképészek és fénykérészek rajzanak a lassan beálló estében. Morajlanak a ki nem mondott, türelmetlen szavak, villognak a vakuk és a szárak.

Végül pedig kulmináció, zene lesz mindenből, derűs éneklés...

...és letűnt dívák figyelnek a sötétbe mártózó odaátról, hogy kik mulatnak itt olyan nagyon. Minden megmerevített mozdulat mögött még legalább száz évig nyomokban fellelhető a szenvedély. Micsoda felezési időkkel kell számolnunk!

S mindez a kavargó hangulatkáosz jól megfér a békességgel, néhány perccel vasárnap előtt, amikor jöjjön, aminek jönnie kell, úgyis tudom, nincs más hátra, mint mosolyogni, s utazásra készülődni, mert utazni kell.

Vendéglátónknak Lacinak, aki Rilkével szólva "minden lehullást a kezében tart", köszönöm a kiváló élményt, barátaimnak a felemelő hangulatot, a kabaré-szetteket, az időt, és aki ott volt, aki eljött, annak köszönöm a jelenlétet, s aki nem lehetett ott, neki a várakozás türelmét.