Nézem a Wikin, mi történt valaha világunkban május elsején, és meglepődök, hogy Izaura névnap, meg a Magyar Televízió első napja, és Zrínyi Miklós és Szerb Antal és Joseph Heller és Gregor Bernadett az Isten éltessen, és Munkácsy Mihály és Antonín Dvorák és Ayrton Senna az Isten nyugosztaljon benneteket.
A Tokaji Írótáborban, 2009 késő nyarán, egy döbbenetesen fundamentális borozóban hűsölve és cseverészve elhangzott baráti társaságunkban, hogy azok a virslis meg sörös szocialista majálisok, melyeket maximum gyermekfejjel éltünk meg (az én családom meglehetősen viszolygott e pompás masszától), micsoda történelmi giccsként élnek tovább, és ma már csak röhögök e szekularizált, ám paradox módon, annak idején már-már szent kultusszá idealizált munkásünnepen, ami, mint oly sok minden a történelem során, valami poros, sajnálatraméltó nosztalgia vattacukrában él bennem. Kiszaladt a számon, hogy nem volt ez más, mint maga a Szovjet Pride, a szocialista-kommunista műnő felfújása és büszke égbe eregetése.
2010-ben a munkára vonatkozó büszkeség mégis tovább él. Mert nehéz időket élünk, és boldog lehet, akinek teremtő munkája van, vagy akinek mondjuk csak úgy, munkája van. És még boldogabb, akinek dolga is van. Dolga a munkán túl, abban a territóriumban, ahol nem csak lehet, de érdemes is élni. Például az irodalom területén, ahol valami iszonyú és ugyanakkor játékosságra ösztönző kényszer folytán az ember újra és újra leírni és definiálni akarja magát. Megmutatni azt a részét, ami nem derül ki róla, ha ügyet intéz, telefonál, tanít, szerződést ír, áruszállít, menedzsel, controllingol, tervrajzol vagy kereskedik. Itt, az irodalomban, az írott (tehát gondolati) művészet kegyes pillanataiban át lehet és szabad tévedni a lényeg félhomályos rónáira.
Gyertek el most május elsején a győri Rómer Házba 16 órakor. Legyetek részei egy tökéletesen szabad olvasó/előadó eseménynek. Hozzatok szöveget, sajátot vagy valamit a nagy kedvenctől, és adjátok elő. Lehet, hogy ér majd kritika, lehet, hogy lesz nevetés, sírás. Nem számít. Lehetőséget nyithatunk a Hatásra, hathatunk egymásra, oda és vissza. Játsszatok el egy drámabetétet kettesben, vagy monologizáljatok, ha úgy tartja kedvetek. Hozzatok lemezjátszót, gitárt, egy festmény teszkós reprintjét, ha tetszik. Egy ötletből káosz kerekedhet, de valami elemi ritmus folytán, ami ott dobog mindenkiben, azt hiszem, ez a káosz akár ünneppé is rendeződhet.
Radical Pride. Volume 1.
Elő a nyelvvel.
