Elhunyt Deák László

2009 december 30-án éjjel hosszantartó betegség után elhunyt Deák László, József Attila- és Füst Milán-díjas költő, szerkesztő, képzőművész, az Orpheusz Kiadó igazgatója, a Magyar Írószövetség választmányi tagja.

A gyász közös.

Szilveszter és Újév között

Gondolat nélkül patakzik könnyem.
Este van és minden hang zavar.
Pedig most szelídítene szatírt a nimfa,
Egyre csöng az átkozott telefon.
Mire való egy nap, tűnődöm ezen,
kész a válasz: mindenre és semmire se.
Édes időm, mint jó cukorka elfogy,
s megrablói laknak jól vele.

Deák László 1946-2009

Hagyma

"Az élet egy hagyma, amit könnyezve kell meghámozni."
Julio Florencio Cortázar

Én meg azt kérdem: és ha meghámoztad, találsz ott valamit?

Könyvbarlang Antikvárium

A Nemmozgó mától Győrött is kapható, egy nagyon barátságos helyen:
Könyvbarlang Antikvárium, Győr, Czuczor Gergely u. 13. alagsor

Érdemes betérni ide, padlón vannak az árak, és jelenleg majd' tizenötezer könyv közül lehet választani.

Részletek itt.

A Jezsibaba halott

Nem szokásom értelmező magyarázatot fűzni írásaimhoz, mert hitem szerint a mű, ha kellő belső figyelemmel megírt, kölcsönhatásba lép az olvasóval, és előbb-utóbb kivehetővé válnak az értelmezhetőség nyomvályúi a szöveg testében. Mindazonáltal az is könnyen előfordulhat, hogy nem minden alkotás hordoz szükségszerűen „mondandót”, pusztán valami homályos esztétikai, esetleg ellen-esztétikai értékkel bír, ami a ráció számára üres terem, bosszantó áremelés, a kíváncsiság pofátlan lesajnálása, már-már testi kielégületlenség. Hogy ezt a Jezsibaba esetében elkerüljem, igyekszem ezt a szemét kis novellát segítő kontextusba gyömöszölni.

Emlékszem, hogy réges-régen, egy távoli, szocialista galaxisban, hétvégéim egy része gyakran az osztrák tévécsatorna bámulásával telt. Bár a nyelvet akkoriban még nem bírtam, akadtak érdekes gyermekműsorok. De mikor a képernyőn feltűnt az a szörnyen öltözött, hatalmas orrú bohócfigura, rendre az arcom elé kaptam a tenyerem vagy gyorsan takaróm alá menekültem. Elemi megrázkódtatás volt számomra ez a tréfa álarca mögé bújt rémalak, ahogy gyanús szándékkal, vigyorogva a gyerekek között kering. Véresre sminkelt szája meg hatalmas cipője semmi jót nem ígért, lidérces álmaimban gyakran találkoztam vele. Tele volt ez a gyermeki világ ijesztő jelenségekkel, idegen alakokkal, valami fenyegető, felső rend jelenlétével, ami azt sugallta, bármikor lecsaphatunk rád, ha nem vagy résen, ha kötelességeidnek nem teszel eleget. Minden önfeledt tettnek riasztó következményei lehettek, ha ujjamat szoptam, öreganyám rám mordult, hogy egyszer el fog fogyni, csak meglásd. A fegyelem kierőszakolása mindig félelemkeltéssel működött, szorongásébresztés volt a titkos jelszó a felnőttek között, ijeszd meg a gyereket, ez volt a nevelési credo, nyájas terror, jóakaratba oltott rémálomtámasztás.

Ez a témakör aztán felnőtt fejjel sem hagyott nyugodni, hiszen a jelenség általános, a gyermekijesztő alakok mitikus lények lettek. A Szatmár környéki gyerekeknek a Jezsibaba réme jutott, ez a mocskos nőstény, az Anyatermészet antikrisztusa, ez a sunyibanya. Hát már miért ne ölném meg? – kérdeztem egy hajnalon, és még aznap délelőtt megírtam a novellát. Bevallom, nem kis élvezet volt, és azt hiszem, ez az egyetlen oka és létalapja ennek az írásnak, ez az elégtétel, ez a törlesztés. Számomra jobb lett a világ nélküle.

De vigyázat! Sokan vannak még, túlontúl sokan, akik a gyermekekre lesnek, hogy megrabolják a legszebb életszakasz édeni nyugalmát. A bobó, a kóka, a zsákos ember, a markoláb, és nem utolsó sorban a rézfaszú bagoly is ott kószál kint, és alig várja, hogy meglátogathasson. De remélem, felhúzták már gyászruhájukat. Mert a Jezsibaba halott.

Ajánló - Műhely 2009/6

Megjelent a győri kulturális folyóirat, a Műhely idei utolsó száma.

Olvasható benne többek között az ŐZ című novellám.

Csak áttételesen kapcsolódik ide az alábbi videó:
Nix mehr warten

Mert nincs is szebb, mint óvatlan állatokat röhögve legyilkolni.

Persze így vadászik le minket is az Isten, alattomban, a miért-et nem válaszolva meg soha, balesettel, fájdalmas és nyomorult öregkorral, rákkal, szklerózissal, és megszámlálhatatlan sok fájdalommal, megbénítva, és kinevetve a tudatos, az értelmétől megrészegedett ember kérdését: mivel érdemeltem ezt ki?

Semmivel. És mindennel. Ne kérdezz hülyeségeket.

Spanyolnátha - Győr

Abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy a híres/hírhedt Spanyolnátha művészeti folyóirat Vass Tibor főszerkesztő értő szimpátiájának, illetve Szalai Zsolt és Sütő Csaba András győri barátaim elévülhetetlen és áldozatos munkájának eredményeképpen megjelent a Spanyolnátha győri tematikájú téli száma a világhálón.

Mindenkinek figyelmébe ajánlom ennek a maga nemében páratlan médiumnak (Spanyolnátha - Győr) a látogatását és olvasását, mert azt hiszem, nem szerénytelenség azt állítanom, hogy Győr város ilyen átfogó, kulturális fókuszáltságú, és a városunkban élő alkotótevékenység a lehetőségekhez mérten teljességre törekvő bemutatásával  még nem találkozhattunk a nyomtatott és a virtuális sajtóban. Szeretném azt is megjegyezni halkan, hogy a Hermaion Irodalmi Társaság eme kezdeményezését és eredményeit városunk kulturális döntéshozói merev távolságtartással fogadták, és azt semmiféle formában támogatni nem kívánták. De legyen ez a magánmitológiánk része, és az egyetlen és utolsó kényelmetlen hír ebben a bejegyzésben.

A Spanyolnátha téli számának hivatalos, fizikai bemutatója december 12-én 18 órakor lesz Miskolcon, az Ifjúsági és Szabadidő Ház-ban. Aki arra jár, ne hagyja ki.

Jó olvasást és rácsodálkozást kívánok mindenkinek.

Tőlem egy rövid kis novellát lehet olvasni itt: A Jezsibaba

Nemmozgó - egy recenzió

A Nemmozgó nem mozdulatlan. Csak épp mindig ugyanoda tér vissza, a semmi-nem-változik megmásíthatatlanságába. Mészáros Urbán Szabó Gábor Sinistra-körzeté-ben nincs kitörési lehetőség, minden próbálkozás ugyanoda vezet: oda, ahonnan elindultunk. Úgy determinálja ez az egyes novellák szerkezetét, a szereplők cselekedeteit, ahogy magának a novelláskötetnek a befogadását is. Mozgott, de nem változott, mozgott, de nem változtatott.

A novellák misztikával átszőtt világában az ember valójában nem lehet ura a tetteinek, nem irányíthatja az életét; állandó függésben van a természetfölöttitől, akkor is, ha az éppen a természet vagy a véletlen alakjában ölt testet. A cselekmény tudatfolyamatokban bontakozik ki, a dolgok között összefüggéseket kereső ének végtelenül összetett önreflexiói alkotják. De a magányos, mizantróp alakok sokszor pontosan kétségbeesett összefüggés-keresésük miatt lehetetlenülnek el végképp. Így lesz részük a kirekesztettség, a téboly vagy a halál.

Mindez finoman árnyalt, hatalmas szókincs révén szólal meg. De a vegytiszta szépirodalmi nyelv túlzó részletessége miatt sok esetben hiteltelenné válik az ábrázolás, a nyelvhasználat szélső rétegeiből mozgatott kifejezések pedig néha kioltják egymást. A szöveg ezért sokkal inkább az írói műhely terméke, mintsem a gondolatok és érzelmek közvetítésének természetes eszköze.

A novellák ívét megbontják az ezektől elszakadó, enyhén lírizált bekezdések, amelyek önálló töredékekként is értékesek lennének. Itt az író nem törekszik mindenképpen egy összetákolt filozofikus gondolkodás foltozására, hanem teret ad sajátos lényeglátásának, találó megfigyelései képi megformálásának. Ez pedig a rövid novellák, szinte karcolatok fölényes győzelmét jelenti a hosszabb, sokáig görgetgetett történetek fölött.

Mészáros Urbán Szabó Gábor első kötete jól illeszkedik a modern próza azon vonulatába, amely a szorongó, elidegenedett ember tehetetlenségét mutatja be egy olyan transzcendenciába ágyazva, melynek jellemvonásait egy-egy történet skicceli fel, és amelynek szabályai a szövegvilág határáig terjednek. Mindez a címadó novella „mozdulatlan mozgatójában”, a nemmozgóban kristályosodik ki legszebben, ami egy állandó viszonyítási pont; „mindenre kihat”, „nem utasítható”, „nem kérlelhető” és „soha nem mozdul, bármi történik is körülötte”. Miatta nem juthatunk sehová, vagyis mindig oda jutunk vissza, ahonnét indultunk. A változatlanságba.

A Nemmozgó tehát mozgat. Megkísérel felfesteni egy zárt csillagrendszert, ahol minden a maga törvényei szerint mozog, nem ütközik, ahol az ember jobbára csak az égboltot nézheti, mintha erre született volna. Ami történik, az nem más, mint egy lehetséges logikai háló felépülése a figyelő tudatában, ami sosem képes kielégítő magyarázatokkal szolgálni.

A Nemmozgó kivételesen színes nyelvi közeget mozgat, de sokszor olyannyira túlírja magát, hogy kénytelen saját misztikáját deszakralizálni. Így novelláról novellára belső szerkezetéhez hasonló pályára helyezi olvasóját. A Nemmozgó olvasója nem mozdulatlan; mozgásba hozza a nemmozgó, de végül ugyanoda tér vissza: oda, ahonnét elindult.

Szabó Dóra

(Szépirodalmi Figyelő 2009/5)