Sveháti sík

Dömperabroncs gyalulhatta ilyen
hanyattvágott, ellökött síkká e
csonttarlót, e széldöngölt vidéket.
Hol akkor testek, ma repcetáblák
dőlnek megtöretve.
Kozmikus ábrák,
dízelfüst-tornyok, felhőközi-ékek.

(Te sveháti sík. Te széltenyér arcomon.
Te mindig temető. Te zúgó. Te pofon.)

Sajnálatra nem méltó itt halál:
SLK Mercik csúsznak szélből sárba.
Indusztriális hópernye hull alá.
Szemem fehérje. Csak a repce sárga.

Tél otthona ez a jégbő katlan.
Fagyott vadnyulak formái a szántón.
Csak a gondolat ne jönne oly bántón:
Kedvesebb honra miért nem akadtam.

(Vöröshideg sík, te néma üvöltő.
A kéz fémhez fagy.
Fagyhoz fém.
Csont és vér.
Ebek. Vér. Ebek.
Szőr és vér.
Nyúl és vér.
Úr és Tér
imígyen lészen Egy.)

John Deer-jén Pepi a fényt lekapcsolja,
kiszáll, indul a fehér éjszakába.
Megáll. Szemet huny. Nem akad dolga.
Csak a repce. Csak a repce sárga.