2010. február 9., kedd

Busók


A hideg berágta magát a térbe, szinte a létezés fundamentumává lett. Annyira rosszul, annyira nehezen viselem, hogy feltételeznem kell, tévedésből születtem ebbe a hetven Celsius évi hőingást is némán szenvedő országba. A tartós hidegben, a nemmozgó légben, a világ maga is dermedt csendben várakozik. Az utcákon a szemét és a kosz ráfagy a felületekre, köpések, ürülék és csokoládéspapír. Hideg a por, hideg a fény. Kinek most háza van, alaposan megfizeti a távhőt és a gázt, kinek most nincs, nem épít házat már: tagjaiban megdermed a vér, a csont. A rövid séta közben kihúzom kezem a langyos zsebből, és arcom elé emelem. Százhét évvel idősebbnek tűnik a bőröm, havas árkok és barázdák szelik át, száraz, fagyott hám csupán az érintőeszköz, zsibbadt taktilitás minden nehéz mozdulatban. Meleg helyekre kellene dugni, amit lehet. 

Ez az entrópia karneválja, eljátssza nekünk, hogy megsűrűsödünk, hogy ilyen lesz kihűlni a testből. Veri a mellét a tél, nekünk meg kevés az eszközünk ellene: csak szórósó és a halott állatok gyapjúja. Jégcserepes számat csak a sóhaj hagyja el: könyörgöm, siessetek már, ti Busók!

3 megjegyzés:

Hajnalka írta...

Na, most menjél bele egy parkba és nézz körül. A Batthány térrel épp végeztem, a Bisingert meg még reggel csináltam, szerintem egész jók lettek. Főleg a fák.

Mészáros Urbán Szabó Gábor írta...

Jól sikerült fotóidat várom szívesen, ha esetleg illusztrációként felhasználhatom. Engem is vonzott mindig a ligeti, parki fák élete. De erről majd egy kicsit később, egy másik történetben.

Hajnalka írta...

Ja, nem, fotózni holnap fogok. Tegnap a parkokat csináltam, de küldök majd, hogyne.